Hol ólálkodtam oly sokat:
a pesti ucca hívogat
a májusalkonyatban;
a pesti uccaszögletek,
hol romlott lettem és beteg,
ahol bealkonyodtam.
Hunyorgó szemmel néz felém
a fakó flaszter két felén
az emlékeknek árnya...
Egy kis szőkével jártam itt,
ott meg egy barna szemeit
kerítettem hinárba.
Fölcseng a sok szép régi dal,
be könnyű voltam s fiatal,
be könnyen hívő lélek!
Sohase kérdeztem: miért?
Csak lelkesedtem mindenért,
mi szép és ami élet...
Így májusban, ha jött az est,
be megbámultalak, te Pest!
Tőled be sokat vártam!
És ó, hogy kellette magát
a sok kiáltozó plakát,
míg tátott szájjal álltam...
Hej, pesti ucca, pesti kő,
elszállt felettünk az idő
az örök semmiségbe.
Ne törődj vélem: régivel. -
A sétapálca végivel
porodba írom: vége...