Kis szőke lányok könnyű libbenésén
s törékeny ajkán én már túl vagyok.
Hadd táncoljanak éltük tompa késén.
Más játékszer kell és más temető.
Az én hajasbabám és esti ékem
a nagy árnyékú, telt, fekete nő,
aki, ha álmos délutánokon
az uccán jő, vagy ül setét szobákban,
oly néma, mint egy gyászoló rokon.
És bő ruhája van és borús melle
s mint gigászi szökőkút, milljó csöppjét,
teste bús üdvét felém úgy lövellje.
Ó, fekete nő! Ó, fekete angyal!
Ki széles szárnyaidba rejtesz el:
ím, üdvözöllek fáradt szívvel s aggyal,
mint karcos rumtól részeg tengerész,
ki indigóval és drága gyapottal
rakottan jő és partraszállni kész.
S az óhajtott, a híves szárazföldön
csak körülnéz és bambán elterül,
a kincsektől és mámortól üvöltőn...
Fekete nő: indigóm és gyapotom vagy te nékem!
és teli melled az én telt hajóm!
és tested bús csodája: részegségem!