Lehullt az éjnek súlyos szárnya.
Alszik a pesti bérkaszárnya.
A sok meghajszolt, fáradt lélek:
urak, nagyságák, bús cselédek.
Pihen a gond, a bú, a kétség,
ágyára nyomta a sötétség.
Ilyenkor nyújtja ezüsttálon
bő kincseit az édes álom...
Ilyenkor, végre valahára
jegygyűrű fut a lány ujjára...
Csönd... csak egy árva macska nyávog.
Én is eloltom a világot.
Tegyük holnapra el a mát!...
... Egy jaj-t hallok a falon át...