Tudom, elhervad ifjuságunk,
Tudom, a szív lassan kiég.
Tudom, az asszony gyönge jószág
S egész éltünk csak álom, semmiség.
Tudom, hogy a mi nagy szerelmünk
Immár örökre véget ért,
S egymásért még egyszer hevülni,
Nem engedné nekünk a büszkeség.
S tudom, bár elváltunk örökre,
És hozzád többé nincs jogom:
Ki nem szakítalak szivemből
S emléked’ áldom és nem átkozom.
Kedves halottam vagy te nékem;
Szivembe zártam képedet:
Sirodra könnyekből, dalokból
S ábrándokból font koszorút teszek.