Ifjú koromnak számitod be
Daczos heveskedésemet;
S azt írod, kész vagy megbocsátni,
Hiszen majd okosabb leszek.
Lehet, galambom, csakhogy akkor
Nem foglak többé félteni.
S nem lesznek már okos szivemnek
Nagy vágyai, reményei.
És visszagondolván a multra,
Majd főmet rázom csöndesen:
Csupa bolondság! Óh, de mégis
Egyetlen üdv a szerelem!
Szivem, szerelmem, ifjuságom!
Lángolj, csapongj idestova.
Mert édes ifjunak maradni,
S nem okosodni meg soha!