Vádoltak, hogy sivár vagy és rideg.
Én megbámultam érzékeny szived’.
A mi ábránd kisér az életen:
Hüség, hevűlés, első szerelem;
Ifjúság álma, mely ringat szelíden:
Mind feltaláltam a te műveidben.
Velem bolyongtak éltem útjain
Paulovna, Gemma, Litvinov, Szanin.
Az üdvről vélük hányszor álmodám!
Minden csak füst! hányszor sohajtozám.
Te voltál legjobb, leghivebb barátom!
Még ismeretlen sírod’ is megáldom.
S áldják százezren. Merre szív dobog
Kiégett költő! addig ér honod.
Nemcsak vajúdó nemzeted csodál.
Csodáljon is: vérébül vér valál.
A jobbágyok hideg napú hazája
Benned vigasztaló fiát is áldja.
De más, távol lakó népek, de mi,
Szerencsésebb hazának gyermeki,
Kiket nem önkény hajt idébb-odább;
Mi is megáldjuk Turgenyev porát.
Meghódolunk a költő szellemének.
Szivvére áldás és halála élet.
Fut az idő. Az agg történelem
Gyarapszik nagy nevekbe’ szüntelen.
te is pihensz! A bűvös kéz merev.
Sirj múzsa, sírj! Nem lesz több Turgenyev.
Minden müvelt léleknek gyász halála:
Hol érző szív van: ott az ő hazája!