Hány édes ajak szomjazza a csókot,
Óh, mennyi szerelmet nem viszonoznak!
Az emberi szív örökös viselője
Minden emésztő földi nyomornak.
Hány lányka busul, hány ifju legényke,
Mert van szív elég, a ki márvány,
Hány éli az életet által
Lángolva, szeretve, de árván!
Mert nincsen, a kit megöleljen,
Nincs, a kinek fölajánlja szerelmét.
Tegnapja ha volt aggódva remélés,
Már mája csalódás, bánatos emlék...
Majd fordul a kor - hideg ősz jön
Forró szerelemre, tavaszra
Elfonnyad az arcz, dermed a szív,
A tél a fejet behavazza.
S meggyógyul a szív, megszünnek a harczok...
(Óh, jaj nekem is, hogy ez így van!)
Nincs üdv, pihenés a világon,
Nincs béke sehol, csak a sírban!