Skip to content
1855–1889

Őszi remény

Gyula Reviczky

A nyár végső virága is lehull. Az ég is ezt siratja: elborul. E hervadás, e gyász ugy fáj neki! Csak hullnak, egyre hullnak könnyei.

Fagyos mosolylyal néz alá a nap, S az égen olyan álmosan halad. Nincs dal az erdőn, letarolt a rét; Mért pazarolná fényét, melegét?...

De a midőn vidám szüretelők Felett halad, mosolygó képet ölt, Mikéntha szólna: »Vígan legyetek, A hervadást ugyis megéritek!«

De véget ér a végső vígalom; A szél süvít be ajtón, ablakon. Azt mondja: »Nincs virág, meghalt a nyár! Nem lesz derüs, meleg nap soha már!«

Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott, Megtérnek napsugár, madárdalok. És akárhányszor lesz még kikelet, Rózsás napok, napfényes ég, meleg!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Őszi remény · Gyula Reviczky · Poetry Cove