Első szerelmem édes álmi,
Beh messze, messze szálltatok!
Boldog napoknak czimborái,
Ti is beh szétszóródtatok.
Sok régi pajtás most családja
Mosolygó kis körében ül;
Menyecske lett sok vig leányka:
Csak én maradtam egyedül!
Te is megnősülsz, azt beszélik
(Örömhir és mégis komoly).
Csapongó lelked szenvedélyit
Békóba verte lánymosoly.
Te is már nyugalomra vágyol;
Fellángoló véred lehül,
S eszedbe jut a bibliából,
Hogy nem jó lenni egyedül.
Irígykedés fog el, barátom,
Hogy egybeforrott szívetek.
A szerelemnél e világon
Tisztább gyönyört nem ismerek.
Önzés, rideg közöny, gonoszság
Elől csupán az menekül,
Kinek szerelmét viszonozzák...
Nő boldogithat egyedül.
Ha vérző seb támad szivedben,
Egy áldott kéz hegeszti be;
Ha panaszod van sorsod ellen,
Legjobb talizmán nőd szive.
Megsímogat, letörli könnyed’,
S ha megmar a világ ebül,
Vagy írigyek szivedre törnek,
Ki véd?... A hitves egyedül.
Nekem a házasság szigetje
Idegen föld, csodás beszéd.
Szomoru lelkem számkivetve
Hallgatja, mint tündérmesét.
A bánat mint hajótöröttet
Űz, ver, dobál szünetlenül,
Hogy soha, soha ki ne kössek
S holtig bolyongjak egyedül.
Szivem a kétkedés tanyája;
Vergődő, lázas, ingatag.
Nem teljesűlhet semmi vágya,
Örökké szomjazó marad.
Örömeimnek poharába
Keserü méregcsepp vegyül...
Csak menj barátom, menj a nászra,
Én igy halok meg - egyedül.