Boldog halandó, testben ép,
Ha napi munkád véget ért;
Ha ablakod mögé az éj ül
S a ma tegnappá válni készül;
A földi élet gyors futása
Búval vegyíti kedvedet,
És zúgolódva dőlsz az ágyra:
Egy nappal ismét kevesebb!
S te némán szenvedő beteg,
Ki a halált nem retteged
S ki mégis vánszorogsz előre,
Hogy uj napot csikarj ki tőle:
Fáradtan fekszel, és ha végre
Megszán az ég és álmot ád:
Szivedbe’ megvonúl a béke,
Hogy ismét egy nappal tovább.