Későn hozott az élet össze;
Más férfihoz vagy már te kötve.
Titkolt hevünk utjában áll
Törvény s a megszokott morál.
Egymásra nézünk vágytul égve;
De hogy szivünk legbensejébe’
Mi forr, titkolja ajakunk...
Ah, túlerényesek vagyunk!
Erényesek?... Ki tudja, tán csak
A félénkségnek, gyávaságnak
Adunk ily hangzatos nevet,
Igy csalva a természetet.
Mások vagyunk mi gondolatban,
S meg’ mások tettekben, szavakban.
Egymásra titkon éhezünk
S vágyunkat szítva vétkezünk.
Égünk tiltott szerelmi tűzben,
S nem szólunk róla egy betűt sem.
Világ előtt ez szép erény.
De próza és nem költemény.