Kár volt odahagyni nékem
Nyugodalmas, kicsi fészkem’,
S messzi, messzi, fellegekbe vágyván,
Szállni fennen, szilajon, de - árván.
Jobb lett volna lent maradni,
Békességben élni, halni,
Tépdesni a mező fris virágát,
Szeretni a viruló leánykát.
A mi lent könny, fent már felhő,
Viharrá zordúl a szellő,
A sohajtás szélvész a magasban;
Dal, virág ott nincs, ha lent tavasz van.
Lám a fecske, lám a gólya
Csendes falu, völgy lakója.
A meddig a kémény füstje terjed:
Addig viszi szárnya, soha feljebb.