Skip to content
1855–1889

Jövendő évek...

Gyula Reviczky

Jövendő évek, nemzedékek, Kiket szegény fejem nem ér meg, Vajon minő lesz arczotok? Egyet tudok, hogy bármi lészen,

Én soha többé meg nem érzem, S a föld azért tovább forog. Tavasz fog akkor is virúlni, Szerelmes ifju lángra gyúlni,

A gondtalan vigadni fog. Harmatkönny hull a rózsafára, Csók méze lányok ajakára... S a föld azért tovább forog.

S én nem tudok majd semmit erről, Tavaszról, csókról, küzdelemről. Porladni lent csak én fogok. Aludva a halottak álmát,

Nem hallom a világi lármát, S a föld azért tovább forog. Kikért forró szivek dobogtak, Megvénülnek, megránczosodnak

A legszebb lányok, asszonyok. A bánkodó lélek kiszenved, Elmulnak örömek, szerelmek... S a föld azért tovább forog.

A halál, mint az őszi lombot, Gödrébe hajt bölcset, bolondot: Befutja mind a sírhomok. Mindegy ha gyom, mindegy ha rózsa;

Mindegy ha könny, ha pásztoróra... S a föld azért tovább forog. Jobb nem lesz a világ, se rosszabb, Hazát ad jámbornak, gonosznak.

Lesz rajta úr és elnyomott. S örökre tart, örökre járja Bohó játékod, élet álma!... S a föld azért tovább forog.

Nem, nem örökké! Hála isten, Hogy a mi van, mind véges itten; Mind a mi érez, él, mozog. Nem lesz, ki sírjon és nevessen;

Nem lesz, ki gyűlöljön, szeressen, S sziv nem dobog, föld nem forog.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Jövendő évek... · Gyula Reviczky · Poetry Cove