Koczingató, vig czimborák,
El a búval, legyünk vidámak.
Mindenki hajtsa fel borát,
Mert borban elmerűl a bánat.
Ha példa kell, elől megyek
S poharam’ felhajtom kaczagva;
Hisz’ józan fővel, úgy lehet,
Bolondos szívem megszakadna.
Hej! bölcs az ember részegen!
A búsnak borban szép az élet.
Ma legbolondabb az legyen,
Ki legbitangabb, legszegényebb.
Jogomat, hajrá! nem hagyom.
Csörgősipkát fejemre gyorsan!
Dehogy van annyi fájdalom,
A mennyi vígasz van a borban.
Igy tetszetek ti, így nekem,
Az ifjuságot ünnepelve;
S úgy kaczagok beszédteken,
Hogy szinte könny tolul szemembe.
Szeressetek! vigadjatok!
Hisz’ én is mindig ezt akartam,
S hogy öröm és lány elhagyott,
Nem múlt, becsűletemre, rajtam.
Daloljatok! daloljatok!
Az ifjuság ég szemetekben.
Az örömet s a bánatot
Eltitkolnotok lehetetlen,
Mutatja, bármit érzetek,
Szemetek, arczotok, mosolytok.
Jó lenni nékem köztetek!
Jó, mert felejtek s mosolygok.
Ha veszteség ér titeket,
Elpanaszoljátok s reméltek.
Szerencse, áldás integet
Büvös mosolyával felétek.
Nekem meg’ immár az se fáj,
Hogy a szerencse sohasem jő,
És lelkem mint az éjmagány
Mindíg sötét, mindíg egyenlő.
Több bort hozassatok fiuk!
Bolondnak lenni bölcs erénye.
A rosszból nektek is kijut;
Hajrá! minek törődni véle!
Egykép’ mulnak jó s rossz napok
Csak töltsetek a poharakba!
Akár ha mindjárt meghalok!
Legalább meghalok kaczagva!