Kis leány az utczasarkon
Ibolyát kinálgat:
»Nagysás asszony! drága ténsur!
Vegyen ibolyákat!«
Széltől, ködös alkonyattól
Kis kendőcske óvja.
Kipirul a képe tőle,
Gyönge kis kacsója.
Tavasz első hirdetőjét
Hozza a leányka,
Ébredését a tavasznak
Olcsóan kinálja.
Gavallérok, úri dámák
Sorba’ meg-megállnak...
»Nagysás asszony! drága ténsur!
Vegyen ibolyákat!«
Mosolyogva nyujtja által,
Megköszöni árát.
Egy fél napra feldiszíti
Gazdagok ruháját.
Neki nem sug ibolyája
Tavaszról regéket.
Betegen honn fekszik anyja;
Annak keres étket.
Az ibolyák illatából
Orvosságot adnak.
Csak hidegjét, csak borúját
Érzi a tavasznak.
Hideg szél fú, még a könny is
Szemeibe szárad:
»Nagysás asszony! drága ténsur!
Vegyen ibolyákat!«