Templomba tévedtem s a félhomályban Megálltam, búban elmerülve mélyen, Hol a zsidók királya haloványan, Bágyadt szemekkel halni készül épen.
Megtört kedélylyel, búsan, létunottan, Magamba szállva révedeztem ottan - S egy gondolattól nem volt pihenésem: Boldog, ki túl vagy földi szenvedésen.
Istenhalálra vágyó ördögök, Hitvány cselédség, mely megköpködött; Judási csók, főd véres koronája, Az igazságnak kézmosó birája,
Kereszthalál! Az áldozat betelt. Van-e megváltás? Szívem nem felelt. Orgona zúg. Ünneplő hangot ad, Piros ruhában mond misét a pap.
Tömjénfüst száll; fölzeng a glória: »Örvendezz szív, légy boldog, föld fia! A messiás, ki megvált tégedet, Ma jött világra. Békesség veled!«
Az istenember képe bús marad. Átvert kebléből foly biborszalag. Szelíd jóságaért ekkép fizettek. Békét hirdetni jött s harczot teremtett.
»Pax vobis! Béke véletek!« ... De hol? Nincs béke itt a földön, nincs sehol! Kereszt alatt görnyedve vérzünk, Ahasvér bujdosása létünk.
Örvendő népek gyűlnek, gyülekeznek. A misemondó énekhangja reszket: »Dicsőség néked, istenünk az égben!« Én a haló Jézust merengve nézem.
Isten betűi lelkem’ égetik. A gaznak nem elég, hogy fölfeszit. Dicsekszik: Csúf halálnak én adám át, A názáretit, a zsidók királyát.
Te csak türtél, isten báránya, némán. Óh, nézz alá vigasztalólag énrám! Taníts meg, hogy harag nélkül lemondjak, Szeressem a gyöngét, az elnyomottat.
Bú, gond között taníts meg hő imára, Bocsánat-osztó, szenvedők királya. Óh, mert a földet megvevé az átok! S a ki még megválthatná a világot,
Kinél az isteneszme megfogamzott: Erőtlen ördögökkel vívni harczot! Magát emészti, míg nem hallja ezt: »Mehetsz pihenni: Ite missa est!«
Cookies on Poetry Cove