Futó idő, szálló idő!
Mindent, mi kedves, elvivő;
Lány mosolyát, tavasz virágát,
A szív zománczát, ifjuságát.
Akárhogy kérünk, nem maradsz;
Egy helybe’ semmi sem maraszt.
Örökké tartó életedben
A viszontlátás ismeretlen.
Mutatsz mosolygó tájakat,
Hová kiszállnunk nem szabad.
Hullámid nem pihenve folynak,
Ma soha sincs, örökre holnap.
Soha se volt, sosem lehet
Egy el nem illant perczenet,
Hiába vágtatunk utánad:
Nem érhetünk be, mint az árnyat.
Egy pontot mégis ösmerek,
A hol elérünk tégedet.
Ottan megállsz, idő, s örökre
Velünk maradsz a sírgödörbe’.