Legyetek hát parasztbetyárok,
És hordjatok fokost, gatyát;
Gyalázza meg káromkodástok
A költészetnek templomát.
Hurczoljatok meg minden eszmét,
Maradjon a sziv parlagon.
És veszszetek az örök éjbe
Rosz dalotokkal egy napon.
Szidjátok a czudar világot,
Mig nyelvetek ki nem szakad.
Legyen a lebujban tanyátok,
Horkoljatok a pad alatt.
Igy nyuljatok aztán a lanthoz
S irjatok verset részegen:
Az egyéniség s szenvedély csak
Ugy látszik meg a verseken.
Igyatok hát! és önhibátok
Miatt is mást gyülöljetek.
De az igaz költő kigúnyol
S a józan ember kinevet.
Pálinkát hát a rosz gebének,
Hogy vásáron tüzes legyen;
Különben csacsihoz hasonlít,
Mely szelid szóra nem megyen.