Elég a napnak terhe mára; Ne töprengj a világ során. Arany nedűt tölts a pohárba És idd ki vígan, szaporán.
Hajrá, szamár mind, a ki tűri, Hogy gond zavarja éjjelét. Kicz-kocz, a rosz kedvet legyűrni: Ez a valódi bölcseség.
Ne bánd, ha a rossz véleményü Világ korhelynek is nevez. Vizet iszik a békavérü, S azért a józan még sem ez.
Ne hajts jámbor filiszterekre, Italuk hadd legyen savó. Kicz-kocz, kinek van vére, lelke Annak nem víz, de bor való.
Ne jajgass, hogyha életednél Jobban szerettél valakit, S mert szegény ördögnek születtél, Más pénzeért veled szakit.
A nő csak nő légyen, ne bálvány; Mert akkor kinevet s lenéz. Kicz-kocz, öleld, csókold, ha rááll: Ha nem: mást lelni nem nehéz.
Barátod is volt szebb időkbe’? Rábiztad minden titkodat. Karod, szived megnyilt előtte; Ismerte minden álmodat.
S kisült, hogy önző, írigy, álnok, Örül, ha bajt okoz neked... Kicz-kocz, ne légyen más barátod, Mint a ki bort iszik veled.
Ne bánd, hogy nem tudsz boldogulni! Nézd a világnak ezreit; Zöld ágra jut, ki ért hazudni, Csuszik, csal és hizelkedik.
Az életből nem tudtad-é meg, Hogy az igazság meztelen?... Kicz-kocz, szörnyű bolond az élet; De van vigasz, csak bor legyen.
Hajszoljon más, mig holtra fárad, Csalárd szerencse, tégedet; Legyen más rabja kapzsiságnak, Lesvén, arany, csengésedet:
De borozó vig társaságnak Pohárcsengése szebb zene. Kicz-kocz, minden jó, hogyha másnap Nem fáj a czimborák feje.
Cookies on Poetry Cove