Oh, drága bútor, kedves ágy!
Csend és magány tanyája.
Ha életkedvem cserbehágy,
Vezess a tünt világba;
Boruljon ott szivemre lágy
Emlékezés homálya.
Páros gyönyör feléd siet,
Ha vágyat szít az alkony,
És suttogó kéjben liheg
Sziven szív, ajk az ajkon.
Legédesb óra a tied...
De én nem ezt ohajtom.
Alvóknak ágya, tégedet
Dicsérlek én, a fáradt.
Testem korán megvénhedett,
Szivem, velőm kiszáradt,
S a fásult, béna képzelet
Nem ád se szint, se szárnyat.
A lét javát, a tünt korét
Benned még föltalálom;
S mi szétesett, mint búborék:
Szerelem, ifjuságom,
Dalos mező, sugáros ég,
Párnádon újra - álom.
Borítsd nyugalmad’, édes ágy,
Gondokra, nyavalyákra;
Ha életkedvem cserbehágy,
Vezess a tünt világba;
Boruljon ott szivemre lágy
Emlékezés homálya.