Nagy-Kőrös-e, Kecskemét-e, (Nem emlékszem már a névre) Bölcs határzat alakjában Kimondotta hajdanában:
»Elcsipni a gazt előbb kell: Csak azután köthető fel.« Vala pedig a vidéknek, Három egész vármegyének
Réme akkor Csóka Péter. Ölt rabolva nappal-éjjel; De más embert sose bántott, Csak ha zsidó vagy ha sváb volt.
De ha zsidó, vagy ha német, A hol ő volt, arra tévedt: Sokkal jobb lett volna néki Nem születni, nem is élni.
Azt megölte, kirabolta; Úgy meneszté a pokolba. Hajszolták is a zsandárok! Nem volt csárda, fészer, árok,
A hol, mindent tűvé téve, Ne leltek vón’ - hült helyére. Mert ügyes volt a gazember. De megjárta mégis egyszer.
Az útszélen állva kémlel, Leskelődik Csóka Péter Egy temérdek, vén batárra (Diczeg-döczög a nagy sárba),
Abban űl egy úri utas, Annak lesz most, hejh, ne mulass. Köcsög kalap a fejében, Hosszu sálja leng a szélben.
A köpenye csupa gallér. No, ha ez nem sváb gavallér, Akkor Csóka sem a Csóka, Kit betyárnak mond a nóta.
A batár az őszi ködben Csetlik-botlik, ki-kizökken, Pattoghat az ostor váltig: Szegény két ló alig mászik.
Nem is mászik többet az már: Rablókézben van a kantár. Villan a cső... villan ujra: Kocsis, gazda rogy az utra.
Fénylik a sár vérbiborban. Csóka Péter mond nyugodtan: »Az ördög már a te gazdád, Tisztelem az öreganyját.«
De a mint rogy, de a mint fogy Szemében az élet lángja: A gavallér ősi szitkot. Szór özönnel a betyárra.
S ajkán kitör - isten bocsáss! - Czifra huszár-káromkodás. Kővé mered Csóka lába. Iszonyúan küzd magába’.
»Szóljon az úr, hát nem német?« A haldokló szeme réved: »Német volt az öregapád...« S nem hallani már több szavát.
Csóka Péter hogy mit érzett: Arrul ember nem beszélhet. Czifra szűrét odavágja, Fegyverét is le a sárba;
S fut rohanva, szégyenkezve; Csak ő tudja: hova, merre. A városba hogy beére, Ment a törvény elejébe.
Ott megálla katonásan: »Embert öltem, kérem ássan. S mert mivelhogy magyar ember: Ide jöttem, kössenek fel!«
Lőn birónak nagy haragja. »Te vagy az a gaz haramja?... A hollók rég rád ehültek, Lakomára még ma gyülnek.«
S három hajdu futva vágtat Összehívni a birákat. Ül tanácsot a törvényszék. Elitélné, semmi kétség,
Ha egy biró fel nem állna (A külföldet is bejárta) S bírótársit végig mérve, Nem kezdene ily beszédbe:
»Törvényt hozni és megszegni, Tudjátok-e, társak, ez mi? Vagy törvényünk nincs-e róla (Mert nem hozta senki szóba):
Elcsipni a gazt előbb kell; Csak azután köthető fel...« Összenéz a bölcs biróság. A mit ez mond, nem bohóság.
A ki nincs elfogva, véli, Nem lehet azt elitélni. Elcsipni a gazt előbb kell; Csak azután köthető fel.
Szent a törvény; a betűjét Más se csűri, ők se csűrjék. Maguk hoztak róla törvényt, S e betyár most eljön önkényt,
Hogy kössék fel; - no, nem igy van? Törvényt gúnyol Csóka nyiltan. A biróság feje mostan Szidja Csókát átkozottan:
»Hordd el magad, annyit mondok, S belőlünk ne űzz bolondot. De jegyezd meg, hetyke Csóka, Marad ám még akasztófa.«
Csóka Péter ámul-bámul. Jól értette? nem fonákul? Furcsaságot sokat látott: Magyar zsidót, bátor svábot;
De ilyet még, ily felettébb Furcsa törvényt nem pipázott. »Marad ám még - számotokra! - Nagysokára csak ezt mondja. -
De bujósdit Csóka Péter Nem játszik ily bamba néppel.« És el is tünt úgy azóta, Hogy nem jött még hír se róla.
És azóta Kecskeméten Kőröst szidni honfi-érdem! És azóta Kecskemétet Kőrösön felhozni vétek;
Mert azt fogja egy a másra, Hogy e törvényt ő csinálta. Mindebből hogy mi a móka: Rabló volt-e, élt-e Csóka?
Lehet-e az magyar város, Mely bolondul igy határoz? E fölött én nem vitázok: Döntsék el a krónikások.
Cookies on Poetry Cove