Az úttörő a férfi mindig.
Nyomán a nő könnyen halad.
Azért ettől kérdezd: mi illik,
S amattól: tenned mit szabad.
A férfi útja zord, veszélyes;
Örvény, mélység fölött visz el.
A nő csak jót és szépet érez
Hajában rózsaszált visel.
A férfi otthonát felejti,
Küzdvén hazáért, elvekér’,
Életharcz jellemét kifejti,
S ha könnyezik: a könnye vér.
A nő szelid, csöndes magányban
Családi érzelmeknek él.
Merengve jár, fák közt, az árnyban;
Szép arcza így marad fehér.
A férfi-lélek hírt, hatalmat
Kergetve, napja perzselő.
De mint a balzsam, mint a harmat.
Üdít, gyógyít a szende nő.