Évek mulva jősz-e értem,
Vagy már holnap: sose kérdem.
Nem hívlak, mint meghasonlott;
Nem retteglek, mint a boldog.
Legszebb évim tova szálltak,
Nem építek több légvárat.
Tudom jól, hogy a mi lesz még
Nem több, mint a volt, az emlék.
Csöndes élet, csöndes álom!
A mi hátra van, lejárom.
Nem kérem, hogy hosszu légyen;
Azt se, hogy már véget érjen.
A mi kétség egy gomolyba’
Volt szivemben: meg van oldva.
Ha későbben, ha korábban,
Nem halok meg gyávaságban.
Hogy a síron túl mi lészen?...
Bármi, nem kell tőle félnem.
Éltem, a hogy isten adta,
Hamisságot sose vallva.
Megszenvedtem, megcsalódtam;
Híjam még se volt a jóban:
Szerettem és lantot vertem,
Igazságot énekeltem.