Valaki rólam nagyot álmodott,
Martírnak álmodott meg - engemet.
Ha így lett volna, - már rég nem cipelném
Törpén tovább a törpe éveket.
Hamuszín hajnal... zord kaszárnyatér,
Egy modern Neugebäude - meglehet...
Most sorakozó... tompa gyászdobok
Visszhangozzák a végső ütemet.
Most zár csikordul... börtönajtó nyílik...
Nem engedem bekötni szememet.
Most - vezényszóra fölemelkedik
Négy puskacső, - és némán rámmered.
Most - egy utolsót kiáltok talán:
Erdély, az Isten maradjon Veled!
Aztán - piros vér, és fehér halál,
És zöld fű - békült poraim felett.
Ó, ismeretlen, naiv álmodó,
Ezt a víziót köszönöm neked.