Vágy

Szeretnék úgy belédsimulni Természet - mint egy falevél, Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt, Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér.

Szeretnék úgy belédsimulni, Mint egy elvesző árnyalat Az alkony ezerszínű tengerén, Szeretném fölszívni az árnyakat,

S magamat tőlük fölszívatni én. Szeretnék úgy belédsimulni Természet - mint egy lehelet, Mint szél fuvalma, mely alig-alig

Borzolja fel az alvó vizeket, Szeretnék úgy belédsimulni, Mint egy tétova napsugár, Mely jár az erdő sűrű rejtekén,

És nem keres és nem talál, Szeretnék úgy belédsimulni Természet - mint egy tűnő napsugár. (S szeretném, ha mellettem elmenet,

Valaki szólna: „Nézd, már itt az ősz, Sárgulnak lassacskán a levelek.” És nem ismerné meg a levelet.

És szeretném, ha rajtfelejtené Valaki a szemét az alkonyégen, S szólna: „ezerszínű az alkonyat, Így láttuk ezt valaha, - vele - régen.”

És nem sejtené, hogy egy árnyalat Az esti színek közt én vagyok éppen. És szeretném, ha jönne valaki Az erdő rejtekébe

És szólna, „nini, milyen különös: A nap e mély homályban is ragyog.” És nem tudná, hogy az is én vagyok.) Szeretnék úgy hozzádsimulni

Természet - mint a vén moha A fák északos oldalán, S nem lenni hozzád hűtelen soha. Szeretnék úgy belédsimulni,

Mint tücsök hangja holdas éjeken, S szeretném, ha valaki elborongna Rajtam, mint multból zengő éneken. S szeretnék úgy vegyülni el beléd,

Természet - mint a síri por, Mit ezeréves hantokról a szél Nagy-messzi tengerpartokra sodor. Ott játszana velem egy kisgyerek,

Kicsiny kezén futnék fel és alá, S e port, mely egyensúlyát nem leli: Egy percig egyensúlyban tartaná.