Űzött a szél, a hab, az átok,
A félelem s a fájdalom.
Testvér-hajók: törött hajók,
Most itt fekszünk a zátonyon.
Nézzük, a messze láthatáron
Hogy haladnak az ép hajók,
Szél lengeti árbocukon
A csillaghímes lobogót.
A mi árbocaink letörtek,
Iránytűnk tengerbe veszett, -
Egészségünk Amerikáját
Nekünk ki mutathatja meg?
Kolumbusunk lesz-e minékünk:
Földi, vagy égi orvosunk?
Kinek bűvös „legyen”-szavára
Rongyból új vitorlát vonunk.
Tudnánk-e jó széllel repülni,
S kikötni áldott partokon? -
Itt heverünk és álmodunk,
Csak álmodunk a zátonyon.
Lehet, hogy túlsó part nincsen is,
Lehet, hogy minden így marad.
Mindegy. - Halvány sugárral néha
A zátonyra is süt a nap.