Tempósan, békén, hegynek ballagok.
Még majdnem hajnal van, csillog a harmat -
Rezgőfüvön rezeg -
De milyen mámortalan hajnalok -
S mégis szépek ezek.
Nem űzök immár királyi vadat,
Ajzott íjjal tűnő romantikát.
A szemem nemcsak merőn néz - de lát.
Látom a lomb közt a búvó gyümölcsöt.
Megállapítom: gyér s zamattalan,
Mióta jó Apám a sírba van.
Tisztán tudom: a barack elfagyott,
Az alma, szilva hull - dió se lesz -
S körte csak, amit pár fán dús teherrel
Az aszály meghagyott.
Meglátok minden csemetét külön.
Én egyetlen fát sem ültettem itt.
Most legalább - későn - megbecsülöm.
S ha versre gyúlna olykor lelkem láza:
A perzselt fűre hull tekintetem:
A szénának az idén lesz-e ára?
Mámortalan, szép kék hajnalokon
Én így lépegetek
Apám, Nagybátyám, Nagyapám nyomába.