Csatakos januári délután.
Bús betegekkel zsúfolt rendelő.
Az orvos párnás ajtaja mögött
Gyermek-sikoly, lelket remegtető.
Égen szürkület, ablakon homály,
Aggodalom a szemek tükörén.
Olyan idegen ez a környezet,
S oly idegen vagyok magamnak én.
Szemem a falon kalandoztatom,
S egyszer megáll kóbor tekintetem:
Nyár-fák fölött felhőtlen boltozat
Mosolyog felém meghitt-melegen,
Nyár-fák körül áttetsző levegő,
Nyár-fák körül szélcibált cserje-had, -
S „SzP.” két kis igénytelen betű
A Nyár lelkének képmása alatt.
De e két betű hozza a nyarat.
Csatakba, hóba állítja bele.
Lehetetlenül merész állítás, -
De győz, mert van hitető ereje.
A bús szemekben nyár-ég tükröződik,
Lassan elhal a gyermek jajszava, -
Mert én a hangulatok vándor-útján
Egy percre hazaérkeztem, haza.