Egy jóságos tündér kezembe
Adott egy finom kis szitát:
„Az életből mi fényes, drága,
E kis szitán szitáld Te át,
Selyemfövennyé, aranyporrá!”
Azóta lelkemből csak hull, hull,
Mint aranypor, szitál az álom,
Kavics, göröngy, rög fennakad,
Az életet én megszitálom,
Selyemfövennyé, aranyporrá.
Így megvetem hűs selyemágyam,
S majd egykoron, - ó végső béke! -
Az életem ha elszitáltam,
Elomlok álmom fövenyébe,
Fövennyé, porrá magam is.