Úgy áll az elhagyott kert közepén,
Palástosan, aggon és egyedül,
Mint aki látott minden „jelenést”,
És mindent tud, és mindennek örül.
Az Istenbe s az őszbe elmerült.
És átnéz, messze néz át a kert fáin,
Kő-ajka zeng a déli verőfényben:
„Csak szeressétek egymást, fiacskáim”.