Látlak, lenge alak,
Sötétzöld stájer nyárban,
Amint méregeted
Roppant ellenfeled,
És gyönyörködsz a makacs Góliátban.
Előtted a Modell.
A háromezer méteres Modell.
Pajzsod: palettád,
Dárdád: ecseted.
És nincs más fegyvered.
Csak a Szépség szentlelke van veled.
És nekifogsz.
Háromszor fogsz neki.
S a szörnyű Modell három tervedet
Három szeszéllyel semmivé teszi.
Először ködbe vonja üstökét,
Aztán árnyékba hull,
Aztán tar fején kigyullad a jég,
S őrült magasságokba tornyosul.
Úgy izzik a húnyó nap bíborában,
Hogy nem bírja szemed.
Az ecsetet szomorún leteszed.
Megint csak felveszed.
És nekimégy,
És kérleled, és könyörögsz neki,
És téped, szaggatod,
Mint Jákob Isten angyalát,
Hogy áldjon meg már tégedet,
És adja meg magát.
Nem adja meg magát.