Hozzám jő valaki
És azt mondja nekem:
„Ezt a versedet nagyon szeretem,
Mert megtaláltam benne magamat,
A hitemet, az igazságomat.” -
És rám szegezi ragyogó szemét.
És jő a másik, aki elveti,
Vagy megveti az előbbi hitét.
De hozzám mégis, ő is így beszél:
„Helyettem mondottad ki az igét.”
Néha gyűlölik egymást mérhetetlen’,
De bennem együtt vannak mind a ketten,
Tudatlan, akaratlan szeretetben.
Mert én vagyok a foglalat,
Mely minden arcról egybegyüjti
Az ős testvér-vonásokat.
És én vagyok az ötvözet,
Amelyben tűz a vízzel összefér,
S a híd vagyok, mely átvezet,
S a sarkoktól a trópusokig ér.
És én vagyok, ki az ellentmondások
Minden dárdáit a szívembe mártom.
Ott elnyugosznak mozdulatlanul.
- A vérem árán, - egymással, egymáson.
Ó elszakadt már sok reményem szála,
De egy reményem szála nem szakad:
Kibékíteni egy-egy költeményben
Egy pillanatra a világokat.