Nagyot lökött a végzet rajtam újra,
Orvul lökött meg, alattomosan,
S vettettem fenevadak ketrecébe.
Fenevaddá nőttek meg a férgek -
A láz ködében nőtt a vízió.
Arra virradtam: - gonosz éber-álom -
Hogy oroszlánok kerülik körül
Nesztelen roppant macskalépteikkel
Leterített mezítlen testemet.
Hörgő morgással karmuk mutogatják
És vicsorítják szörnyű fogsoruk.
De mellettem állt az Idomító,
A Szelidítő próbált ostorával:
A Tudomány. És fényes fegyverekkel
Verte le rólam a bősz bestiákat,
Amikor sunyin ugráshoz lapultak.
S a zordon ketrec kellősközepén
Imádkozott egy másik Géniusz,
Alázattal az eget ostromolta,
És zörgetve kért bebocsáttatást,
Amíg én lázban Istent káromoltam.
S egyszer csak intett a szabadulás.