Ti hiénák, akiknek vágya éhes
Vetni új, olcsó prédát a tömegnek -
Mi közötök a költő életéhez?!
Én nevetlen undorral nézek rátok,
A halott óriásnak zsebeit
Akik vigyorgó kéjjel kotorjátok.
Néktek vetette aranyát-ezüstjét -
Most feltöritek lelke zárt fiókját,
Kutatva krajcárok után - ti törpék!
Láttátok, mint pusztán lángoszlopot -
De számotokra égetőbb titok nincs,
Mint kérdezgetni, mit evett, ivott?
Hogy élt? Mert néktek ez fontos: az élet!
Sivár, szegényes, szürke háttere
A halhatatlan, fényes költeménynek!
Hiénák, kik a király titkait
Nem tisztelve - s a szemfedő szemérmét -
Kiássátok, amit a sírba vitt!
Ó hiénák, akiknek vágya éhes
Vetni új, olcsó prédát a tömegnek -
Mi közötök a költő életéhez?!