Ütött az élet? durva, póri hadnak
Tűrted orcátlan, győztes röhejét?
Én rád hajlok és megsimogatlak.
Az országúton rádfröccsent a sár?
Le rólad égi lánggal égetem,
Az én oltárom megtisztulva vár.
Emésztő láz kavarja, gyötri véred?
Én minden vágyad dalba szűröm át
És bizony mondom: megnyugtatlak téged.
A lehetetlent űzöd sebborítva?
Jer, hadd a hajszát, süllyedj el belém,
Itt minden üdvösséged meg van írva!
Akit legjobban szeretsz, elhagyott?
Kifosztott, ájulásig gyönge vagy?
Jer, támaszkodj rám, én erős vagyok!
Nevetsz, ha buborék vagyok csak, álom?
Kövess és lássa bámuló szemed,
Hogy úr vagyok én millió halálon!
Én megérintem hűvös szürkeséged,
Én új Midás s e bűvös kéz alatt
Izzó arannyá lesz, amihez érek.
Ha van halott virágod, add ide,
Mártsd medencémbe száraz szirmait
S im, mindnek üde, bársonyos színe!
Ha gondod van még, szegény, beteg árva:
A léghajómból rendre kihajítjuk,
Úgy lebegsz majd az őrült magasságba.
Tudom, követ a köznap: porkolábod -
De én ragadlak ünnepi tetőkre
És fenn - egy percre - eloldom a láncod.