Ennek a földnek be jó dolga van:
A szántás kínját kétszer érzi csak
Egy évben: ősszel és tavasszal.
A magot aztán csendben. érleli
És terem ezer áldást, kenyeret.
Engem az élet ökörrel, ekével,
Fával, vassal, gőzzel egyre tipor.
Csak szánt, csak szánt minden perc, minden óra.
Szakadnak lelkem földjén szüntelen
Hegedni nem bíró barázdák.
Nagynéha aztán fényes égi mag
Hull a magasból sötét sebeimbe.
Van földemen egy kicsi szegelet,
Mely befogadja, s elrejti puhán.
A többi föld tépett ugar marad.
Az a kicsi szegelet kivirágzik.
Sétálók jönnek, s egy a másnak mondja:
„Nézd, virág - szedjük le”. S leszedik.
De én Istenem, minek annyi szántás
Egynehány hamar hervadó virágért?