Áll a kerék, s már mindíg állni fog,
Körülötte málló malom-romok.
Titokzatos, bús, szertelen vadon, -
Fut a patak igátlan-szabadon.
Áll a kerék, s már nem mozdul soha,
Felöltöztette lágyan a moha.
Csendesen, ahogy halottat szokás, -
Hadd szűnjön zaklatás, zakatolás.
Itt óra nem mutatta az időt,
Moha közül a nefelejcs kinőtt.
Rózsaszínű havasi nefelejcs, -
Hogy engem, olvasóm, el ne felejts.
Egy szálat, nézd, szakítottam neked:
Málló malomból egy csepp életet.