Fekete fenyőlobogók közt
Lobog egy hófehér:
Én vagyok az, - fehér ruhámba
Belemarkolt a szél.
Az Isten ezt a szirt-tetőt
Lobogódíszbe vonta,
Fennen lobognak zászlai:
Fekete-fehér pompa.
Zászlótestvérek, bús fenyők,
Rivalljon most az ének:
Egy roppant kéz utánam nyúlt
És kitűzött közétek.
Zászló vagyok zászlók között,
És feszülök a szélbe,
És nőni érzem magamat
Az időbe s a térbe.
S az időn túl s a teren túl
Az örökkévalóba,
Én, lélek, egyetlen való:
Az Isten lobogója.