„Olyan mindegy, melyik kapun suhanunk át a végtelenbe”. Áprily
Felséges mű-út: „Scarico chiuso”.
Alatta sziklapart a tengerig.
Szelidgesztenye-fák szegélyezik
S olajfák vetik árnyékuk reá.
Ligetté sűrűl mirtusz és babér.
Dicsőség bujkál benne s szerelem.
S piros rózsából új tenger terem
Piros pünkösdkor a tenger felett.
A tenger kék és Medvea felé
Opálosan és álmosan ragyog.
És minden mindegy, mert beteg vagyok.
És nem gyógyít meg soha, senki sem.
Kaptat az út a Hajtásvölgy felé.
Fagyott szekérnyom, félig-olvadt hó.
A versek árán épült házikó,
Poétatársamé, már elmaradt.
Madarai, a „páncélfényű varjak”
Gubbasztanak a februári fákon.
Cuppan a sekély víz egy csizmaszáron:
A Szamoson egy ember gázol át.
Egy régi öngyilkosnak sírja vár
Az út végén, a Kányafő alatt.
Tán ő is ezen az úton haladt,
És gondolta, hogy nincs messze odáig.