Ketten születtek ugyanegy napon,
Szép őszi hajnalon.
Két összefüggéstelen esemény - -
Egy gyermek - és egy költemény.
A gyermek lett.
Mert hónapokkal azelőtt két ember,
Két buzgó, mély hitű
Eggyéolvadva forrón szeretett.
S a hitből és a szeretetből
Reménység, - gyermek - jövő született.
S a költő is ölelkezett.
Ki tudja hol, és ki tudja mikor -
S ki tudja, milyen rettentő erőkkel,
Tűzhányókkal és havas hegytetőkkel.
A porszemekkel és a csillagokkal,
Minden égi s pokoli hatalommal, -
A szivárványos, hűtlen Hangulattal.
Fűvel, fával, virággal, napsugárral,
Harmattal, dérrel, - déllel, éjszakával,
Egy kicsit a Halállal -
S az Istennel is néha,
A Hangulat esti páráin által.
Ó, a költőnek sok kedvese volt
Egyetlenegy helyett.
Örök térrel és végtelen idővel,
Az egész mindenséggel
Ölelkezett.
S a számlálatlan sok-sok ölelésből
A költemény is lett.
A gyermeket most megkeresztelik
Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében -
Fejére víz csorog,
Piciny vállára galamb települ -
A költemény
Repül
Tovább
Hollószárnyon, kereszteletlenül.