Itt állok hát ismét a Kapuban:
Kapujában kettévált életemnek -
Nyugatra tengerlik a rónaság,
Keletre meredeznek a hegyek.
Egyik kezemet Kelet fogta meg,
Másik kezemet fogja napnyugat,
Annyi fájdalom s annyi szeretet
Kapaszkodik kétoldalról belém:
Nehéz, nehéz meglelni az utat,
Kettészakadt világom közepén.
Nehéz, nehéz, mert sok a szeretet
És sok a vágy és sok a fájdalom,
De hivatás csak egy lehet: Kelet.
Élni csak ott kell és csak ott lehet,
Nekem csak ott
A furcsa, kettős magyar életet.
Várad, Kapu, két élet közt Közép,
Enyhe tavaszod virágfátyolával
Te kösd be most a töprengő szemét.
Ne nézzem Nyugatot, sem Keletet.
Csak a fákon az ütköző rügyet.
Itt nem kíván most tőlem senki semmit,
A szellő felejtetőn símogat.
Ne hívjon most hegyeken villanó fény,
Pusztákról besugárzó alkonyat.
Kettészakadt világom közepén
Hadd gyüjtsek erőt kettős életemre
Itt, a Kapu alatt.