Nagy szürke felleg-köpenyegben,
Botosan, tarisznyásan
Megérkezett az őszi szél,
Vén garaboncás, - vidám agglegény.
Testvérem, s versenytársam.
Ablakom alatt viharrá dagad,
Kopogtat, ingerkedve szólogat:
Hahó! Még mindíg, mindíg így?
Sem asszony, sem gyerek?
No hál’ Istennek, - akkor hát gyerünk
A végtelenbe: iker-fergeteg.
Így ösztönöz a vén kengyelfutó,
Versenyre szólítja a lelkemet.
Százráncú gallérom kapom,
S nagy görcsös botomat.
Hajrá, alattunk elveszőn
Erdő, mező szalad.
Hiába, így száguldani
Csak az tud, ki szabad.