Szerettem a virágot. De választott virágom Nem volt nekem soha - S azt sem tudom: e sorsom,
E furcsa sorsom édes Volt-e vagy mostoha. Egyetlen választottként Én nem szerettem senkit.
Lelkemnek pilleszárnya Mindegyre tovalendít Szürcsölni lélek-mézet Egyik virágról a másik virágra.
Igaz: nem ígérgettem - Nem ámítottam senkit Örökkétartó szerelemmel - S beértem egy-egy fényes, tiszta perccel.
A percnek nem volt sodró szenvedélye, Észbontó mámora - De fanyar, hideg hajnala se jött, Temetése, tora
Soha. Amit itt átéltem a szerelemből: Egyetlen sugár volt csupán a mennyből. Talán nem is volt szerelem.
Kevesebb is, több is a szerelemnél. Édesség, mely Éden-kerten is túli Titok-fákon terem. Amit itt átéltem a szerelemből.
A Szűz jegyében, Különös csillagok alatt: Nem volt szimfónia. Halk hangolás - símogató varázs:
Preludium maradt. Én senkit meg nem csaltam. S valahogy mégis hűtelen vagyok. Mindenkihez. - De főképen egy sírhoz,
Mely messze ködlik S foszló párákból néha felragyog. Talán Ő volt mégis az igazi. Mindenki másnál mégis igazibb.
Porló szívéből nő most egy virág, Most, hogy tél sem volt s már tavaszodik. Szeretnék mostan odaszállani, Bódultan ejteni a sírra le
Két hűtlen pilleszárnyam - S elrejtőzni minden virág elől Az egyetlenegy, síron nőtt virágban. Ó, de hiába volna, mindhiába!
Hiába sóvárognék lenni Síri virágom örök remetéje. Ő szólna - ó, hogy emlékszem mosolyára: „Édes Barátom -
Nincs tehetségem a féltékenységre.” Hiába sóvárognám szívni Kelyhéből a hűség halálos kéjét - A végső békességet:
Ő jobban ismert - Tudná, hogy harmatot gyüjtök és mézet, Hogy költemények születhessenek, Mindíg új költemények.
S válaszomat se várva - Ő küldene tovább Egyik virágról a másik virágra.
Cookies on Poetry Cove