Én nem ismerlek Téged, ifjú nő, Nem láttalak soha, Ma hallottam, hogy a világon vagy, Ma hallottam: Erdélyországé vagy, -
Hozsánna neked, aki visszajöttél. Te nem tudod, micsoda fájdalom Örvénylik az én örömöm mögött: Búcsúzni mindíg, búcsúzni megint...
De egy fecske most visszaköltözött, Hozsánna neked, aki visszajöttél. Búcsúztatni, - ó hányszor búcsúztattam Tíz esztendő alatt,
Szívem elfáradt, könnyem elapadt, Szavam se száll az indulók után, - Hozsánna neked, aki visszajöttél. Mert most se telt még be a sorspohár,
A nagy sebből a vér most is buzog, De búcsúztatni én már nem tudok, - Ahelyett kendőm feléd lengetem: Hozsánna neked, aki visszajöttél.
Áldott legyen a bejöveteled, A hegyek istene legyen veled, Áldott a frigy, mely visszaragadott: Sodró, szerelmes székely Nemere, -
Hozsánna neked, aki visszajöttél. Én nem ismerlek téged ifjú nő, De Te vagy az én elégtételem, Ki annyi drága ismerős után
Hasztalan tártam ki tartó kezem: Hozsánna neked, aki visszajöttél. Szeretnék most a télbe kirohanni, S neked, Te idegen
A végtelenből virágot szaggatni, - Csakhogy ne lássak több búcsúvirágot, - Hozsánna neked, aki visszajöttél. Nagyon fáj a szívem,
Tán azért lengetem Tüzes üszökként ezt az örömöt, Dacos, kétségbeesett örömöt: Hozsánna egynek, - aki visszajött!
Cookies on Poetry Cove