Volt néha úgy, hogy negyvenet,
Sőt szinte negyvenegyet mutatott.
Akartam tudni.
Ámde a testvérek
Szentül és nagyszerűn tudtak hazudni.
Sohasem vallottak be többet
Mint harmincnyolcat s egypár tizedet.
Egy testvérem volt, ki nem hazudott.
Csak mondta halkan és határozottan:
„Miért kíváncsi rá?
Tükröt s hőmérőt betegeknek
Sohasem mutatok.”
Aztán a higany lassacskán esett,
Leszállt a vörös Rubikon alá
És szépen ott maradt.
Harminchat hat...
Harminchat hat...
Tűz többé nem égette testemet - -
Akkor egy Kéz belém csóvát vetett
S égig növelte lelki lázamat.
Ó, áldott nyugtalanság,
Melyből vers vers után
Mint a virág fakadt.
Ó, Szentlélekkel teljes
Kórházi éjjelek -
Ezt a lázat
Vajjon milyen hőmérő méri meg?
De akadt hőmérője ennek is:
Ama testvér szeme.
Csak rámtekintett reggelenkint s tudta:
Rohan a lázam
Bíboruszállyal ismét felfele.
Tudta: sugárzó homlokom mögött
Valami készül, vagy talán már kész -
S mielőtt kiment, mosolyogva mondta:
„Megint befele néz...”
A higany akkor is szenvtelenül
Mutatott harminchat hatot -
Az én testvérem hőmérő szeme
Negyvenegyen felül
Nagy, szent, gyógyító lázat olvasott.