Halványpiros hegyi virág
Öleli lábát a keresztnek.
Távolról a sötét fenyők:
Titoktudó konok erők
Feléje gyökeret eresztnek.
És ölelik a föld alatt.
Így rejtik el imádatuk.
Olyan szép itt és oly szabad!
Alatta kanyarog az út
És még mélyebben a patak.
Szent arcán kín - s örök remény.
A zúgó vízbe letekint, -
S mosolyg a vad patak dühén.