Három narancs

Három éve fáj ez a hangulat. És nem tudom kisírni, Versben kipanaszolni magamat. Kísért, és eltűnik -

És újra visszajön. S nem tud, nem tud mégsem kihullani A szó s a könny. Tegnap, idegen emberek között,

Utcán, villamoson, Azt hittem: most, most mindjárt megfogom. Szememre már fátyol ereszkedett, A lelkem látott.

A kalauz csengetett. S a ködben ismét minden elveszett. S ma újra jön, De már nem az a szó

S nem az a könny. Ma újra narancsot hoztak nekem. És én a narancsot nem szeretem, Nem szeretem.

Fáj a formája, színe szomorít És íze bánat-íz az inyemen. És halotti tor-íz a torkomon. Amit kapok, azt elosztogatom.

De három narancs mindég megmarad Nekem. Ködből felém dereng Ezüstkoszorús édes angyal-arcod,

Anyám. És szólsz: Édes fiam, hozzál három narancsot. Már beteg voltál, s nem esett jól semmi.

Három narancs... Utolsó kívánságnak... Én Istenem, be szerény tudtál lenni. Te nem csak életet adtál nekem,

De nekem adtad az életedet. És - három narancsot vittem Neked. És késtem azzal is. Ki tudja, merre kóboroltam akkor,

Álmodva akkor is. Mert gyarló volt bennem a szeretet. Hálásan mosolyogtál, S a három narancs Neked jólesett.

Ó, élet, - világ - narancsligetek: Most minden pompátok lefosztanám, Anyám, Neked. De Neked nem kell, csak három narancs.

Ködből felém dereng Ezüstkoszorús, hóharmatos arcod: Édes fiam, hozzál három narancsot. Azóta nem bírok narancsra nézni.

Facsarja a szívem. Fáj a formája, színe szomorít És íze bánat-íz az inyemen. Amit kapok, azt elosztogatom.

De három narancs mégis megmarad Mindég nekem.