Vonatról láttam, - szürkült az ég alja,
- Szeptembervégi borús pirkadat -
Fenn összébb vonták fázó csillagok,
Végetlen ürben bujdosó napok
Testük körül a felhőrongyokat.
A vonat zakatolt a síkon át,
A szél sírt, nyaggatta a nyűtt vonót,
Oly furcsa volt a hajnali zene,
S a napraforgók lehajtott feje:
Lehajtott, letört, letett lobogók.
Itt learatták rég a rendeket,
De mégis, ott mintha valaki állna,
Egy kaszás ember, keserű, borús:
Lőcsei bíró, ősz Fabricius,
S a fehérasszony: Géczy Juliánna.
A vonat zakatolt a síkon át,
Hol learatták rég a rendeket.
Akkor eszembe villant, hol vagyunk,
Mit ér láng-szívünk, mit gyémánt-agyunk!...
Virradt Majtény felett.