Egy foltot látok, egy fehéret,
A látcsövembe beletévedt:
Az ott egy hómező,
Egy folt a király komor köntösén.
Ó mennyi áhítattal nézem én!
Az ott örök.
Mert nincsen július, oly rekkenő,
Mely onnan azt a foltot elvigye,
A hó az Ünőkő menyasszonya,
S örök a hóval kötött szűz frigye.
A városokban letiporták
Az égből-esett szűz havat,
Száz sáros emberláb gázolt bele, -
Itt - téltől-télig megmarad.
A szakadékból felragyog az égre.
Most a lelkemet mossa hófehérre.