Odysseus megy Ithaka felé,
Vizen túl várják ölelő karok:
Hű Penelope... gyöngéd feleség...
Kövesse, aki meg nem únta még!
Én az öreg Cyklopsnál maradok.
Áll puszta szigetparton, vak titán,
Kiszúrt szemével végtelenbe néz,
Két roppant karja: két leroppant ág,
A Góliáthot csalafintaság,
Az őserőt legyűrte törpe-ész.
Megtört, de meg nem hajlott hatalom.
A szirteket szaggatta bősz dühében.
E pillanatban valóban titán,
Királyi gőg keserű ajakán;
Hogy kifáradt a sziklatördelésben.
E gőgös, keserű ajk tudja már:
Meghalnak mind az istenek, mesék,
Jönnek, kik két szürke szemmel látnak,
kiszúrják kegyetlenül a csodáknak
Titokzatos, tenger-mély egy-szemét.